Kreativitás, olvasás, zene, satöbbi - ahogyan a világot látom és megélem

Enci világa

Baby Jane

Reading Challenge - a könyv, amelynek helyszínére szeretnék eljutni

2015. január 20. - Enid66

Az olvasási kihívás során a harmadik könyv, amit sikerült elolvasnom, Sofi Oksanen Baby Jane című kötete volt. 

snow-came-pielisen-karjala-north-karelia-finland.jpgKirándulás Északra, és a komfortzónámon túlra – gondoltam először, hiszen a kihívás nélkül nem valószínű, hogy a kezembe kerül. A könyvre az "ami ott játszódik, ahova mindig is el akartál jutni" kategória kapcsán találtam rá, hiszen a történet helyszíne Skandinávia, ezen belül is Finnország, ami nálam régóta nagy szerelem, és (egyelőre sajnos elérhetetlennek tűnő) vágyálom is egyben.

Finnország számomra a tavak, kis szigetek, erdők, a rénszarvasok, az északi fény és a tehetséges Forma-1-es pilóták országa - ehhez "kellett" könyvet keresnem. Természetesen a könyv az előbbi felsoroláshoz semmiben nem kapcsolódik. De azért szerettem.

Sofi Oksanen
Baby Jane
Scolar, Budapest, 2012sofi-oksanen-baby-jane.jpg
196 oldal · ISBN: 9789632443324
Fülszöveg:

Mi történt Kormival? A magabiztos, mindenkit elbűvölő lány, aki körül csak úgy pezseg az élet, milyen valójában? Milyen akkor, amikor a pirulák és az alkohol mindent elrejtő gőze nem lengi körül? Mi zajlik a ragadós kacagás, a rummámoros éjszakák legmélyén? 
Hogyan történhetett, hogy a város legmenőbb, feketebakancsos leszbije saját otthona rabjaként, az éhhalál szélére sodródva tengeti vegetáláshoz hasonlító „életét”? 
A kötet elbeszélőjének nagy szerelme, Kormi elszigeteli magát saját lakásában. Nem vásárol, nem mozdul ki, még csak szemetet sem meri levinni, sőt már éjjel sem merészkedik emberek közé. Szorongástól szenvedve még a legegyszerűbb dolgoktól is visszariad.
Kormi hosszú éveken át sikerrel rejtette el lelki betegségét – S AMIKOR MÁR FELTÁRULKOZNA, AMIKOR MINDEN IDEGSZÁLA KÖNYÖRÖGNE A SEGÍTSÉGÉRT, SENKI SEM ÉRTI… A SZAVAK ROSSZKOR, ROSSZ HELYEN HANGZANAK EL, ÉS SÜKET FÜLEKRE TALÁLNAK.

A világhírű finn írónő második regényében különös szerelmi háromszög bontakozik ki, és érzéki szerelmi dráma játszódik le a magával ragadó leszbikus lány, Kormi pánikbetegségének az árnyékában. letoltes.jpgMámoros nevetés, elsöprő szenvedély, fojtogató féltékenység és könnyek vezetnek a megtörhetetlen magány és a végső lemondás felé.

Sofi Oksanen a „Baby Jane”-ben tabutémákhoz nyúl: az Oksanenre oly jellemző dühvel és szívbemarkoló átéléssel hívja fel a figyelmet a melegek zárt világának emberségére, illetve a lelki betegekről való gondoskodás csődjére, a kirekesztettségükre, a társadalom velük szembeni értetlenségére, az alkoholon, nyugtatókon, drogokon élő Prozac-nemzedék magára hagyatottságára.

Élményeim a könyvvel kapcsolatban:

Olvasásom: 2015. január 5., 22:27 → 2015. január 7., 00:06

Annak ellenére, hogy úgy gondoltam, hogy a könyv nagyon kívül esik majd a komfortzónámon, ahogyan elkezdtem olvasni, nem igazán tudtam szabadulni a történettől, és hamar a végére értem. Szerettem a könyvet, tetszett a regény, még ha a történet nem is az én világom – szerencsére. 
Súlyos depressziós fiatal felnőttek, akik megpróbálnak boldogulni az életükben, több kevesebb sikerrel. Valahogy nekem ez a könyv nem volt annyira „leszbikus-regény”, már abban az értelmében, hogy sokkal inkább a dráma, illetve a szerelmi civódások kötötték le a figyelmemet, mintsem az, hogy a főszereplők – az elbeszélő és Kormi – azonos neműek, számomra a történet során nem ez volt hangsúlyos. A könyv egy kegyetlen, néhol kissé morbid történet szerelemről, kötődésről, függőségről, betegségről, depresszióról, segíteni akarásról, meg nem értésről, amely látszólag vidáman indul, de érezhetően nem végződhet jól… 

Azok a napok a vég ízét hordozták magukban, még ha akkor ezt nem is fogtam fel. 

I've had enough.

Tetszett a könyv formája, hogy szinte négyzet alakú, a borító, a zenei „aláfestés”, a történet vége felé sűrűsödő dalszöveg-idézetek – számomra ezek is hozzájárultak ahhoz, hogy érezzem, ahogy lassan bezárul a világ a főszereplők körül, hiába a segélykiáltások, Courtney Love üvölt a lejátszóból, elnyom minden más hangot…

A könyv végére érve pedig felerősödött bennem egy gondolat – nem szeretnék, de ha egyszer mégis hasonló lelki állapotba kerülnék, remélem, a környezetemben lévő, számomra fontos emberek kirángatnak majd ebből a helyzetből…

A bejegyzés trackback címe:

https://encivilaga.blog.hu/api/trackback/id/tr877093185

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.