Sziasztok! Megpróbálkozom egy újabb visszatéréssel, úgy tűnik, bizonyos időközönként rámtör a késztetés, hogy valamit, valahol írnom kellene, talán mégsem volt teljesen véletlen az a kommunikációs diploma... Persze, ígérni már nem merek semmit, simán előfordulhat, hogy ezúttal sem fog tovább tartani a lelkesedésem 1-2 bejegyzésnél, de azért próbálkozom majd!
Ezúttal szeretnék Nektek megmutatni 3 olyan budapesti helyet, ahova szerintem mindenképpen érdemes ellátogatnotok, ha kellemes, igazán varázslatos környezetben szeretnétek meginni egy kávét, vagy enni valami édességet és / vagy néhány finom falatot!
Azt már a bejegyzés elején szeretném megjegyezni, hogy mivel nem vagyok budapesti, így sajnos még sokkal kevesebb helyet sikerült felfedeznem a fővárosban, mint szerettem volna, de - elsősorban az internetnek hála - már így is sikerült néhány olyan helyet találnom, ahova már többször visszatértem, vagy mindenképpen vissza fogok.
Az első olyan hely, ahova pesti látogatásaim alkalmával gyakran ellátogatok, az a Chez Dodo Macaron Manufaktúra, vagyis Dóri apró, de annál hangulatosabb üzlete a Deák tér és a Bazilika között. A macaron számomra egyébként valami megmagyarázhatatlan csoda, ugyanis alapvetően nem szeretem sem a diófélékkel, sem a tojásfehérje-habbal készült édességeket, viszont a macaron, aminek a tésztája gyakorlatilag tojáshabból és mandulalisztből készül, na a macaron szerelem volt első kóstolásra. Ahogyan a hely is elvarázsolt már első alkalommal, a kellemes pasztell-színeivel, a dekorációban mindenhol visszaköszönő kolibrikkel, és azzal a csodás macaron-pulttal, ami elől képtelen vagyok úgy eljönni, hogy legalább egy hatdarabos dobozt ne pakoltassak tele. (Legutóbbi sikerélményem: sikerült a dobozt egy egésznapos program után úgy hazaszállítanom, hogy minden sütemény épségben maradt!) Beülős programhoz egyébként érdemes kávét vagy cappuccino-t is kérni, minden nagyon finom, és a kiszolgálás is mindig hibátlan!
A következő hely, ami sajnos kicsit távolabb esik a központtól, így egyelőre nem is jártam ott olyan gyakran, de elsőre eléggé megragadott ahhoz, hogy ennek ellenére is visszatérjek, az a szintén franciás hangulatú Café Flore. Bár még sajnos nem jártam Párizsban, de el tudom képzelni, hogy valami hasonló lehet a hangulat, mint amikor ebben a pici budai kávézóban üldögélek. A Széll Kálmán és a Széna térről pár perc séta a Vár irányában, és a teraszon, vagy a kávézóba lépve egy egészen elvarázsolt világ fogad: a dekorációban és a berendezés részleteiben rejlő apró finomságokat érdemes egyesével felfedezni. Az étlap nem túlzsúfolt, néhány jól átgondolt fogás minden napszakra (reggeli / ebéd / vacsora), sütemények és finom italok mindemellé. Eddig bármit próbáltam (reggelit, salátát, almáspitét - tarte tatin-t), mindig isteni falatokat kaptam, kedves kiszolgálással körítve.
Legújabb felfedezésem a The Fat Fairy nevű tüneményes hely, ami tényleg olyan, mintha egy elvarázsolt tisztásra keverednél a pesti belváros, a Király utca forgatagában. A reggelire elfogyasztott bagel, a süti, a kávé és a mangós turmix is nagyon ízlett, a kiszolgálás is kedves volt, de ami igazán megfogott, az a kávézó kialakítása és berendezése volt! Már az üzletbe belépve is kellemes hangulat fogad, világos téglahatású fallal, pulttal és bárszékekkel, az igazi varázslat azonban a belső teremben történik. A halványzöld falak, a hangulathoz tökéletesen passzoló natúr székruhák, a falat díszítő képek és tükrök mind-mind fantasztikusak.
De a két legnagyobb kedvencem mégis:
az asztalok, gondolom nem kell részleteznem, hogy miért:
illetve a terem végében megbújó mesebeli átjáró (amikor ott voltam, sajnos nem működött... :D ):
Sajnos a fotózással sokszor hadilábon állok, így mindenképpen érdemes felkeresni Dodo, Flore és a Fat Fairy oldalát, profilját, ahol a szebbnél szebb fotók biztosan magukkal ragadnak majd Titeket is!
Ezeket a helyeket ismeritek, szeretitek egyébként? Hol szerettek kávézni, nektek melyek a kedvenc helyeitek? Adjatok tippeket, legközelebb hova kellene mennem?