Ez a csodálatos alkotás még valamikor május-júniusban talált meg engem, bár a könyv alapján készült filmet már korábban is terveztem megnézni, de itt a városban nem rémlik, hogy vetítették volna, Pesten járva éppen nem jött szembe, aztán a karantén időszakában már gondolni sem lehetett mozizásra. Szerencsére májusban leadták a tv-ben, utána pedig még néhány napig elérhető volt online is, így volt szerencsém megnézni, aztán utána nem sokkal a regényt is elolvastam. Nem szeretnék zsákbamacskát árulni: nagyon szerettem mindkettőt. (Nem friss élmények, de mindenképpen szerettem volna őket megosztani.)
Sajnos az idei évben sem állok valami fényesen az olvasással, és a karantén időszaka alatt sem ugrott meg jelentősen az elolvasott és befejezett könyveim száma, bár volt néhány olyan hét, amikor tényleg olvasással töltöttem a szabadidőmet, de egyrészt a karantén alatt meg kellett tanulnom home office-ból dolgozni, rendesen beosztani az időmet (nem lézengeni, de másik végletként nem is egész nap a laptop előtt ülni), másrészt pedig a különböző filmes-sorozatos előfizetések sem az olvasás malmára hajtották / hajtják a vizet... (Annak ellenére, hogy már nyolc hónap eltelt ebből az évből, még csak 11 befejezett könyvet tudtam regisztrálni idén Molyon... Persze, a semminél nyilván ez is több, de messze nem annyi, mint amennyi lehetne.)
Viszont amikor megnéztem a tv-ben az "Akik maradtak" című filmet, egyértelműen tudtam, hogy a film alapjául szolgáló könyvet, F. Várkonyi Zsuzsa "Férfiidők lányregénye" című alkotását muszáj elolvasnom, méghozzá minél hamarabb. (A regény egyébként már évekkel korábban megjelent, de nagyon jó, hogy elkészült a film, ami az én figyelmemet is ráirányította a könyvre - mint ahogy remélem, sokan felfedeztük ezt a csodát, hiszen, jobb későn...) Egyedül azért nem rendeltem meg egyből a könyvet, mert az olvasóklubban, ahova egyébként járok (ahogy időm engedi), a klub vezetője éppen szervezett egy irodalmi kvízt a csapatnak, aminek ez a kötet volt az egyik nyereménye - így a kvíz teljesítéséhez ez adta az egyik legnagyobb motivációt. A könyv végül hozzám került, így következhetett az ismerkedés a könyvvel.
F. Várkonyi Zsuzsa
Férfiidők lányregénye
Libri, Budapest, 2020
328 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634337263
Fülszöveg:
A szép-emberit akartam megírni, azt, amit az én túlélőimtől kaptam, láttam. Az ocsmány-emberit már annyian megírták, és olvassák is boldog borzongással. Hátha a szépre is lesz kíváncsi szem és fül. Ezt a történetet nekik, az élesfülűeknek ajánlom. Csak meg kell hallani a gyógyító szavakat. 1948. Mindenkinek mást jelent. Én például a születésemmel voltam elfoglalva. Ennek a történetnek a hősei a túléléssel küszködtek. Talán szebben, mint sok kortársuk. Mert korábbi életükből volt elegendő szeretetforrásuk, ami nemcsak 44 traumáját segített begyógyítani, hanem 1950-et is átvészelni. Szabad-e ebben a férfivilágban leírni, hogy a gyógyítás mindig a szeretetről szól? Nekem hivatásom is ez lett. Ugyanerről írok pszichológiai könyveimben is. Csak ez most egészen más. Személyes.
Olvasásom: 2020. június 13., 08:36 → 2020. június 14., 14:29
Élményeim a könyvvel (és a filmmel) kapcsolatban:
Nagyon nehéz szavakba önteni, hogy mit is érzek ezzel a regénnyel kapcsolatban.
Fantasztikus történet, letehetetlen könyv, ami teljesen magával ragadott. Nem jellemző rám, hogy holokauszt témájú vagy világháborús könyveket olvassak, de mikor láttam a regényből készült (Oscarra jelölt) filmet ("Akik maradtak"), éreztem, hogy a könyvet is el kell olvasnom. (A regényben mondjuk nem is a holokauszt, hanem sokkal inkább a háborús borzalmak utáni talpraállás és az emberi kapcsolatok alakulása kerül a középpontba.)
Így utólag örülök, hogy ebben a sorrendben kerültek elém ezek az alkotások, mert a könyv után biztosan hiányérzetem lett volna a filmmel kapcsolatban, de így azt is nagyon tudtam szeretni. Ahogyan a könyvet is (többször meg is könnyeztem Aldó és Klára történetét), és kétségtelen, hogy a könyvben sokkal több történet, sokkal több réteg és több érzelem van, sokkal összetettebb, mint a film.
A történet középpontjában olyan érzelmek állnak, egy olyan emberi kapcsolat, amit mi el sem tudunk képzelni, mi, akik nem éltünk át hasonló borzalmakat, ennek ellenére, vagy éppen ezért nagyon felemelő, hogy reményt és hitet ad az olvasónak, hogy a legnagyobb szörnyűségek után is fel lehet állni, megmutatja a szeretet erejét, ami segít – a múlt emlékeit megőrizve – továbblépni, tovább élni.
A két főszereplő kapcsolatában végig érezhető egy furcsa feszültség, ami éppen csak egy vékony hajszálnyival mutat túl az elveszített és újra megtalált apa – lánya viszonyon, de nem éltünk át hasonló borzalmakat (óriási szerencsénkre), így azt sem ítélhetjük meg (vagy éppen el), hogy kinek mire van szüksége ilyen helyzetben a túléléshez.
A regény az érzelmek húrjait pendíti meg, egy szép, de sokszor nagyon fájdalmas történettel mutatja meg, hogy minden szituációban van értelme küzdeni a túlélésért.
- Nézd csak, Aldó! 4 HCl+O₂ →2 H₂O+2 Cl₂. Látod?
- Látom. Stimmel, nem?
- Először családban voltak- magyarázta mesélő hangon-, hidrogének meg klórok, ezek négyen voltak. Aztán jött az oxigén, elvitte a családokból a hidrogéneket, víz lett belőlük, elfolyt velük. Csak a klórok maradtak meg, ők meg most párokban bújnak össze.
...
- Mi vagyunk a klórok?
- Ühm. És meg is találtuk egymást.
A film önmagában egy gyönyörű történet, de a regényből nagyon sok dolog nem került bele a forgatókönyvbe, a két főszereplő egymásra találását, az új család első éveit követő időkről már sokkal kevésbé mesél, mint a regény, számomra emiatt pozitívabb kisugárzású a film a regénynél. Ami pedig kétségkívül nagy erőssége a filmnek, az a főszereplők kiválasztása, olvasás közben egyértelműen Szőke Abigélt és Hajduk Károlyt láttam magam előtt, a saját könyvpéldányomat pedig el sem tudom képzelni a régi borítóval (gyönyörű a filmes borító!).
Azt hiszem, ez a történet még sokáig a fejemben fog motoszkálni, megszerettem a szereplőket, a történetüket, velem maradtak a gondolataimban. Mindkettőt nagyon ajánlom, jó lenne, ha sokan megismernék ezt a csodás történetet.
