Azt hiszem, nem tévedek nagyot, amikor azt gondolom, hogy néha mindannyiunknak van olyan hangulata, amikor azt érezzük, menni kellene, igazából mindegy is, hogy hova, mert bármi jobb lenne, mint egy helyben ülni; menekülni, néha az unalom, máskor a stressz elől vagy a nyomás alól. Ha épp nem elég, ha egy könyv, vagy film világába menekülünk, és fizikailag sem tudunk utazni, akkor még mindig próbálkozhatunk a zenével. Összeszedtem a kedvenc olyan dalaimat, amik bár nem minden esetben az utazásról, vagy a menekülésről szólnak, de a "menni kéne"-hangulatomban bármelyik, a dalszövegben megjelenő helyszínre, vagy városba szívesen teleportálnám magam.
Emil.Rulez! - Hello Tourist
Nálam a kikapcsolódást egyébként is sok esetben Budapest jelenti, így talán nem is annyira meglepő, ha több pesti dal is bekerült a listámba. A Hajós András nevével fémjelzett zenekar talán legismertebb dala a Hello Tourist, amely vicces városnéző túrára invitálja a hallgatókat. Rossz hangulat ellen is kiváló!
Magashegyi Underground - Metróhuzat
Ha pedig Budapesten járunk, nagy valószínűséggel a metrót is érintjük utunk során, aminek igen sajátos hangulata van, ezt énekli meg a Magashegyi Underground. Persze, ha antiszociális hangulatban van az ember, akkor nem biztos, hogy a legjobb megoldás a bkv...
PASO - Budapest
Még egy budapesti dal, mely nem mentes a humortól, az iróniától sem, nem éppen fővárosunk legszebb oldalát mutatja meg (menekülés esetén azonban még ez is jobb, mint a négy fal között kuksolni), de ezt olyan formába csomagolja a Pannonia Allstar Ska Orchestra, hogy mégis nagyon szerethetővé válik.
Quimby - Autó egy szerpentinen
Vegyük az irányt a szerpentinek felé, akárhova visznek is, csak jó lehet! Akár a hegyek között, akár a tengerparton kanyarognak, imádnám, ha ott lehetnék, amikor csak akarok. A kócos kis romantika már csak ráadás lenne :)
Kaukázus - Anglia
Ez a dal valószínűleg a Magashegyi Underground zenekartól ismerősebben cseng, de a szöveget eredetileg is jegyző Kardos-Horváth János hangján is utazásra csábít. Máris pakolnám a bőröndömet, ugyanakkor tudom, hogy "Látod, megint nem lett könnyebb, / A fíling itt maradt és a könnyed / Hideg pára már csak az égen."
Bermuda - London
Nem igazán ismerem a srácok munkásságát, ugyanakkor ez a dal - nem tudom, miért - eléggé megragadt bennem. Persze, sok esetben nem is kell ennél több, éppen elég, ha valamivel meg tud fogni egy zene.
Konyha - Vegyétek el a mobilom
Na ez valóban nem egy utazós zene, de a dal (és a klip) hangulata tényleg ki tud rángatni az unalomból és a rossz hangulatból, és persze Lisszabonba eljutni sem lenne egy utolsó dolog!
Quimby - Sehol se talállak (Csík zenekar-féle feldolgozásban)
Nem, ez a dal sem elsősorban az utazásról, sokkal inkább a magányosságról, a rendületlen párkeresésről szól (legalábbis az én olvasatomban biztosan), de a vasvárosi panelhoz képest már a budai erkély és a körúti kávéház is csábító alternatíva lehet - a távoli tájakról nem is beszélve.
Nemjuci - Runaway
Ha pedig tényleg szeretnénk menekülőre fogni a dolgokat, akkor elég egyszerűen csak futni, futni és megszökni a problémák elől (persze a futás elméletben nagyon jól hangzik, a valóságban valószínűleg néhányszáz méter után már levegőért kapkodva átkoznám magam, hogy ez nem is volt annyira remek ötlet...)
Vad Fruttik - Hold
Ha pedig már itt a Földön nincs olyan hely, ahová el tudunk rejtőzni, akkor irány a Hold! Aztán, előbb-utóbb csak jobb lesz... "A Hold, a Hold, a Hold sápadtan vigasztal, / azt súgja: Ne félj! Jönnek jobb napok!"