Kreativitás, olvasás, zene, satöbbi - ahogyan a világot látom és megélem

Enci világa

Enci világa

Elnémulás - a Bartókban

Néhány mondat az első 2020-as színházi élményemről

2020. január 11. - Enid66

22007933_1443695442333002_1731672469348634288_n.jpgRemélem, idén is sokszor eljutok színházba, és sok-sok nagyon jó előadást lesz lehetőségem megnézni - nem is indult rosszul az év, mivel még csak másfél hét telt el 2020-ból, de már háromszor jártam színházban, és mindegyik szuper élmény volt. Az évet a helyi Bartók Kamaraszínházban nyitottuk, ahol egy különleges hangulatú drámát néztünk meg. Elnémulás - élmények a folytatásban.

A Bartók színház idei repertorárjában csupa olyan darab szerepel, amiket nagyon szívesen megnéznék, 82250672_1665029850306042_6886268155421786112_n.jpgvagy meg is nézek, van benne mindenféle, vígjáték, tragikomédia, zenés előadások, de drámák is, többek között az általam már kétszer látott Liliom is. Mivel ilyen jól összerakták az évadot, így akkor sem nagyon tiltakoztam, amikor a legjobb barátnőm megkérdezte, hogy megnézzük-e az Elnémulást. (Meg persze azért sem, mert a nagy igyekezet ellenére sem tudunk olyan gyakran találkozni, mint szeretnénk. De idén is nagyon igyekezni fogunk, hogy javítsunk a találkozásaink gyakoriságán.) Jöjjön egy kis élménybeszámoló, de mivel nem vagyok egy nagy szakember ezen a területen, ezért ne is számítsatok valami nagyon komoly elemzésre, legfeljebb egy kis kedvcsinálót tudok írni, hátha valaki kedvet kap megnézni a darabot.

Hubay Miklós - Elnémulás

Az előadás beharagozója szerint: "A megrendítően szép Elnémulás című darab, a kis nemzetek nyelvéért érzett felelősség balladisztikusnak is mondható drámája." "A sivatag közepén, egy katonai sátorban egy férfi, egy nő és egy pap van összezárva - a halálraítélt asszony utolsó éjszakáját töltik együtt. Ha ő virradatkor meghal, egy nép nyelve is eltűnik vele." A darabot Kovács Vanda, Géczi Zoltán, Ozsgyáni Mihály és Lovas Emília játsszák. Rendező, látvány, díszlet: Őze Áron, dramaturg: Balassa Eszter.

74441625_2443963568972846_677582974148935680_o.jpgMivel az előadás a színház kamaratermében, pici térben, ugyan nem teljesen eszköztelenül, de egy statikus, egyszerű díszletben valósul meg, így valóban a színészi játék kerül a középpontba, megmutatkozhat az igazi tehetség - és kibontakozhat a történetben rejlő dráma. Persze az már a leírás alapján is egyértelmű volt, hogy nem egy vidám darabot fogunk látni, a történetből azonban egy sokkal nagyobb dráma bontakozott ki a nézők előtt, a nyelv kihalásával párhuzamosan a szereplők személyes tragédiáját is megismerhettük. A történet során felcsillan ugyan a megmenekülés - vagy inkább a büntetés előli szökés - és ezáltal a túlélés lehetősége, azonban végül bekövetkezik az előre beharangozott dráma. Kovács Vandát és Géczi Zoltánt már nem először volt szerencsém látni a Bartók színpadán, és újra lenyűgöztek színészi játékukkal - fantasztikus előadás volt, nem igazán meglepő, hogy a nézők közül többen a könnyeikkel küzködtek az est végén. 78341370_2531165496919319_5290715486022008832_o.jpgEmlékezetes színdarab, csak ajánlani tudom!

És még egy kis adalék, hogy miért került a színdarab a Bartók idei repertoárjába: "A 2020-as év különösen fontos a magyar nemzet életében, hiszen kereken száz esztendeje lesz annak, hogy Versailles-ban a nagyhatalmak aláírták a trianoni békediktátumot. Színházunk küldetéstudata szerint emlékeztetnünk kell erre a sorsfordító és fájdalmas eseményre, és beszélnünk kell a nép, a nemzet, a nyelv és a kultúra fontosságáról és megtartó erejéről. Hubay műve pedig jó alapot szolgáltat erre."

(Az idézetek és az előadás képei a Bartók színház weblapjáról és facebook-oldaláról származnak.)

A bejegyzés trackback címe:

https://encivilaga.blog.hu/api/trackback/id/tr9615403662

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása