Ha olvastátok a korábbi zenés bejegyzéseimet, akkor biztosan nem meglepő számotokra, hogy az Anna & the Barbies az egyik kedvenc hazai zenekarom. Az együttes az elmúlt hetekben két igazi zenei csemegével ajándékozta meg azon rajongókat (köztük engem is), akik mindennél jobban szeretnénk tudni, mi rejtőzik a látványos kosztümök, a tizennéhány centis sarkú csizmák, a testfestés és a szemeteszsák-fellépőruhák mögött.

Pásztor Anna, a zenekar énekesnője és ikonikus frontasszonya többek között éppen a látványos színpadi megjelenéséről híres, illetve arról, hogy nagyjából bármiben képes felmenni a színpadra, és ott úgy lenyomni a másfél-kétórás koncerteket, ahogy nagyon kevesen! Gázmaszk, a Batman-filmek Jokerét megszégyenítő smink, tollak, lófej, Barbie-babák lábából font koszorú (nem, ezek nem valami zs-kategóriás horror kellékei), és olyan csizmák, amiben mi földi halandók szerintem pár percet és néhány lépést is alig bírnánk ki - ezek elengedhetetlen elemei (majdnem) minden Anna & the Barbies koncertnek. 

A látványos, pörgős bulikat természetesen én is imádom, amikor egy koncert alatt minden feszültséget ki tud magából tombolni az ember, de amikor - nem is tudom pontosan, nagyjából - másfél évvel ezelőtt Pásztor Anna egy interjúban megemlített valami olyasmit, hogy a sok nagy, és látványos koncert után talán éppen a lecsupaszítás és a lehető legegyszerűbb előadásmód felé kellene elvinni a fellépéseket, akkor egyre inkább elkezdett érdekelni a gondolat, hogy mi lehet a jelmezek és a cirkuszi díszletek mögött, milyen lenne, ha egy szál gitárral, a szövegre fókuszálva lehetne meghallgatni a zenekar dalait. Éreztem, hogy Annáéktól ez az, amit leginkább szeretnék megkapni!

(Btw, az Álmatlan - az Anna and the Barbies filmet mindenképpen szeretném majd megnézni, mivel továbbra is nagyon érdekel a zenekarnak ez az arca is, de eddig még nem találtam meg a megfelelő időpontot és helyszínt, ahova oda tudok érni és ahonnan a vetítés és a közönségtalálkozó után haza is tudok jutni, de remélem, előbb-utóbb ez is összejön. Tavasszal esetleg jöhetne egy koncerttel egybekötött filmes buli Újvárosban is... Vagy legalább megjelenik dvd-n, vagy bármi egyéb megoldás...)

De visszatérve az eredeti gondolatmenethez: azt már korábban is tudtam, hogy a zenekarnak rendszeresen vannak akusztikus koncertjei, ahova nyilván nem jutottam még el, meg abban is biztos vagyok, hogy a nyári ópusztaszeri Woodstock az Ugaron elnevezésű saját fesztiválon is vannak egészen egyszerű, egyszálgitáros koncertek, de ez jó ideig csak álom volt számomra. Aztán idén ősszel végre sikerült átélnem egy olyan koncertet, amiért az idei évben - zenei téren - talán a leghálásabb vagyok! Októberben Annáék Budapesten, a Barabás Villában adtak egy igazán különleges, bensőséges hangulatú koncertet, amire végül úgy alakult (hála egy Pesten töltött szabadságos hétnek, és egy eladóvá vált jegynek), hogy el tudtam menni. El sem tudom mondani, hogy mennyire fantasztikus volt átélni egy olyan koncertet, ahol Annáék - alapvetően - egy gitárral, egy cajónnal (?), meg csörgővel, és amikor a srácok engedték, Anna flamenco-gitárjával, trióként ültek színpadra (Anna Pásztor Simivel és Bubnó Marcival), a közönség pedig a terem padlóján elhelyezett szőnyegen és párnákon foglalhatott helyet.

Egyszerűen imádtam, az első pillanattól, amint kiválasztottam a számomra szimpatikus párnát, és leültem várni a kezdést. A koncert zseniális volt, az egyszerűen, ugyanakkor nagyon hatásosan, szuggesztíven előadott dalokkal, melyek között Anna olyan performanszokat nyomott, hogy a közönség simán egy stand-up műsorban érezhette magát... ♥ Imádtam a vicces történeteket (többek között) a dalok születéséről, a zenekar felfutó korszakában átélt bulikról (Négykézláb...), a bulvár-újságírókkal megélt kalandokról és a zenekari tagok beceneveiről. ♥ Imádtam, hogy koncerthelyzetben is tudtam a dalok szövegére figyelni, nem vitte el a show-t egy kötéltáncos, vagy egy buborékfóliából megálmodott esőkabát-kosztüm. ♥ Imádtam, hogy mindez annyira természetesnek tűnt, mintha mindig is így hallgattam volna Annáékat, úgy vigyorogtam, mint egy óvodás, akinek azt mondták, hogy délutáni alvás helyett rohangálhat az udvaron. ♥ Imádtam, hogy olyan volt a hangulat, mintha egy tábortűz körül ültünk volna, és szerelmes szemekkel figyeltük volna a kiszemelt srácot vagy csajt, hogy ő ilyet is tud. ♥ Imádtam volna, ha sosincs vége... ♥

Aki teheti, menjen ilyen Anna & the Barbies koncertekre! Ilyen koncertekre IS!

És hogy mindezt miért éppen most meséltem el Nektek? Mert a Petőfi Rádió sokak által rajongva szeretett műsora, az Akusztik most, hamvaiból főnixként feltámadva, és egy felturbózott verzióban tv-műsorként (is) visszatér, és legnagyobb szerencsénkre ebből Annáék sem maradtak ki! A koncertfelvételek ezúttal az A38 hajón készültek, ennek videóanyaga már elérhető az M2 Petőfi TV youtube-csatornáján! ♥ ♥ ♥ Azt hiszem, nagyjából rongyosra fogom nézni, a szoba közepén, egy párnán kuporogva, egy pohár borral a kezemben - igazi bekuckózós program hűvös téli estékre.

A végére hoztam Nektek még egy akusztikus Anna & the Barbies feldolgozást, amit a soundcity:szeged csapatának köszönhetünk:

Ezek után már csak egy olyan, Annáékhoz kapcsolódó "vágyam" van, amit eddig nem sikerült átélnem: legalább egyszer szeretném élőben hallani a Márti dalát Kiss Tibivel. ♥

(A filmplakátot és az akusztikus koncertek fényképeit a zenekar facebook-oldaláról vettem kölcsön.)