Mostanában talán még a csapból is a Viszkis folyik, a modern technikának és a szerteágazó médiának köszönhetően ismertsége nem ismer határokat, ha nem is többen, de legalább annyian beszélnek most Ambrus Attiláról, mint az elhíresült rablássorozata, vagy éppen a börtönből való szökése idején. Az ősszel bemutatott filmet megnézve, és a Viszkis életéről szóló könyvet is elolvasva hoztam nektek néhány gondolatot, de azt hiszem, ennél kicsit több dologról is fogok írni...

Munkahelyi "ártalmak" és a "majdnemek"

A blogbejegyzés címének nem véletlenül választottam ezt, mert valamilyen furcsa módon azt érzem, hogy valamiféle kapcsolódás van az éterben, valahogy ez a "börtönös" téma nálam már, azt hiszem, munkahelyi ártalom, és nem csak a Viszkis esetében. (Gyorsan csak néhány szó arról, hogy mire is gondolok: éppen a tizedik tanévemet nyomom egy olyan intézményben, ami többek között "börtönoktatással" is foglalkozik, szerveztem már vizsgát a börtönfalak között, elég sok intézetben jártam már - amíg kiengednek a nap végén, addig nincs nagy gond... Biztos, hogy ez már az elmúlt évek hatása, de érdekelnek az ezzel kapcsolatos dolgok, történetek, ha nem is szociológiai - pszichológiai mélységében, de szabadidő-eltöltésként mindenképpen. Pl. a pálhalmai "börtönlakók" színjátszói az egyik darabjukat bemutathatták "civil" közönség előtt is, a dunaújvárosi színházban - naná, hogy ott ültem a nézőtéren. Hát ilyenekre gondolok, amikor azt mondom, hogy eléggé megfertőződtem a munkám által...) 

Persze a Viszkishez is nagyjából ennyi közöm van, meg néhány "majdnem-kapcsolódás". Amikor Ambrus Attila leérettségizett a börtönben, a mi iskolánkat még csak akkor alapították, aztán amikor főiskolás voltam, ha úgy vesszük, Attila szaktársam, és majdnem évfolyamtársam is volt, persze nagyon speciális körülmények között. Ő is a Dunaújvárosi Főiskola kommunikációs diplomáját vehette kézhez, egy évvel később, mint amikor a mi diplomaosztónk volt. Nem tudom, hogy igaz-e, amit a könyvben olvastam róla, hogy ő volt az első, aki felsőoktatási intézetbe jelentkezett börtönbüntetése alatt, de az biztos, hogy az úttörők között volt, mára pedig már egyáltalán nem egyedülálló, hogy egy fogvatartott az érettségi vizsga után is folytatja tanulmányait.

Azok a bizonyos '90-es évek...

Ambrus Attiláról, megmondom őszintén, nincs túl sok konkrét emlékem a bankrablások, a börtönből való szökés, a bujkálás, vagy a tárgyalások idejéről, mert bár elég idős voltam már ahhoz, hogy lássam a körülöttem lévő történéseket, ugyanakkor ebből az időszakból sokkal mélyebb nyomokat hagytak bennem a nyolcosztályos kisgimisként szerzett élmények, az iskola aulájában röhögések, a hajókirándulás a Duna-kanyarba, a szinte már felnőttnek tűnő felsőbbéves srácok utáni epekedés, a büfében zsebpénzből vásárolt Fanta exotic, de még a Spice Girls is, emellett a Viszkis nehezen fért volna meg... (Bulizós hétvégén legfeljebb a vodkanarancsos, vagy a boroskólás - na jó, ez egy nagyon sz*r szóvicc lett, ne is erőltessük...) 

Szóval a Viszkissel kapcsolatos történéseket nem igazán ismertem, főiskola alatt elolvastam néhány cikket, amikor kiderült, hogy tulajdonképpen a szaktársunk lesz, de a "munkásságáról" csak a film megnézése, és a könyv elolvasása után kaptam részletes képet. 

A Viszkis - a film...

Az természetesen nem volt kérdés, hogy a filmet muszáj látnom, úgyhogy a premiert várva folyton figyeltem a lehetőségeket, és végül egy kellemes, Magashegyi-koncertes hétvége levezetéseként elrángattam Zsófi barátnőmet, és megnéztük, nemsokkal a premier után. A kritikák és a nézettségi adatok nagyon biztatóak voltak, és azt kell mondjam, a film nem is okozott csalódást. Az elsőtől az utolsó pillanatig totálisan lekötötte a figyelmem, az izgalmas jeleneteket nézve folyamatosan a szék karfáját markoltam, sokszor hangosan nevettünk, az egymást érő akciók közben pedig szinte azt is elfelejtettem, hogy amit a vásznon látunk, az tulajdonképpen a valóság (vagy legalábbis annak egyfajta feldolgozása), és hogy magyar filmet nézünk. (Újabb kis kitekintés: nem vagyok nagy barátságban a magyar filmekkel, valahogy ez így alakult, de azok a közönségkedvenc filmek, amiket sokan rajongva szeretnek, és minden második mondatát kívülről idézgetik, számomra egyáltalán nem voltak maradandóak, soknak a folytatását már meg sem néztem, vagy egyszerűen csak nem érdekeltek annyira, hogy időt szánjak rájuk.) De A Viszkis határozottan kellemes meglepetés volt: igazán szórakoztató, a hétköznapi gondolatokból kirángatós, olyan, amire nem kidobott pénz beülni a moziba. És amiért külön plusz pont jár: a '90-es éveket tökéletesen megjelenítő képi világ, tökéletes időutazás. Azt hiszem, újra meg tudnám, és meg is szeretném majd nézni.

... és ami mögötte van

Arról, hogy a film mennyire adta vissza a valóságot, addig nem nagyon tudtam, és nem is akartam mondani semmit, amíg bele nem ástam magam a történetbe, illetve amíg el nem olvastam Ambrus Attila életéről, illetve "bankrabló-karrierjéről" Julian Rubinstein könyvét. A könyv eredetileg 2005-ben jelent meg, most valószínűleg a film miatti "felhajtást" kihasználva, újrafordították és újra kiadták a könyvet, így az igen látványos és szuggesztív borító ősszel már ott szemezett velem a könyvesboltok polcain, esélyem sem volt nem hazahozni.

Julian Rubinstein: A ​viszkis (a könyv)

 Európa, Budapest, 2017
456 oldal · ISBN: 9789634055648 · Fordította: Kepes János

Fülszöveg:

Amerika ​egyik legtöbb díjjal jutalmazott fiatal újságírója, Julian Rubinstein a magyar Viszkis rabló történetét találta a legalkalmasabbnak arra, hogy bemutassa a kelet-európai országok zűrzavaros átmenetét a kommunizmusból a kapitalizmusba. Így aztán az olvasó most nemcsak egy bűnügyi dokumentumregényt tart a kezében, hanem a 90-es évek Magyarországának korrajzát is – amerikai szemüvegen keresztül. A világ egyik legnagyobb médiabirodalma, rendhagyó módon, szinte egyszerre jelenteti meg a könyvet Amerikában és Magyarországon. A hároméves oknyomozással készült könyv nálunk valószínűleg nemcsak a rablások izgalmas, és eddig még soha fel nem tárt részleteivel ejti majd rabul az olvasókat, hanem azzal is, ahogy a távolról jött amerikai újságíró bennünket, magyarokat lát. A rendszerváltozás utáni Magyarország történetéről ez ugyanis az első áfogó amerikai könyv. Kirajzolódnak belőle azok a sztereotípiák, sablonok, amelyekkel Magyarország és a magyarok manapság külföldön szembesülnek. A jelenlegi országimázs…

Olvasásom:
2018. február 3., 16:34 → 2018. február 18., 10:42

Abszolút pozitív olvasmányélmény. Nagyon jól megírt történet, olvastatja magát, ha olvasni kezded, nehéz letenni. Bár tartalmát tekintve nem egy könnyed olvasmány, de Ambrus Attila történetét végigkövetve egyértelmű, hogy mozivászonra kívánkozott ez az életút, néha tudatosan kellett magamat figyelmeztetni, hogy ez nem kitaláció, nem a szerző szárnyaló képzeletében születtek meg a történések. 

A történetet alaposabban megismerve látszik, hogy a filmbe átemelték Ambrus Attila életének legfontosabb mozzanatait, bemutatva a szomorú gyermekkort, a problémás kamaszéveket, a határon átszökést, majd a budapesti mindennapos megélhetési gondokat, majd a bűnözővé válást, az ezzel járó "hullámvasutat", az életút íve tehát megmaradt, de nem minden részletet másoltak le pontosan - egy harmincéves élettörténet esetében nem is lehet elvárás, hogy két órában mindent pontosan bemutassanak. Amit a könyv elolvasása után hiányolok egy kicsit a filmből, hogy nem igazán derült ki, hogy a rablások kitervelése mekkora agymunka volt, hogy Attila milyen részletességgel térképezte fel a lehetséges célpontokat, osztályozva azokat veszélyességük szerint, hogy egy-egy rablást milyen precíz előkészítés előzött meg.

Akkor most hogy is van ez?

Viszont van két dolog ezzel az egész Viszkis-jelenséggel kapcsolatban, amivel nem igazán értek egyet... Az egyik, hogy Attila "senkit nem bántott" a rablások során, pedig ezt a dolgot nagyon sokszor hozzák fel Attila védelmében. Egyfelől persze értem, hogy miért mondják, főleg a napjainkban sajnos szinte mindennapos "bombát robbantottak", "a tömegbe hajtottak", "újabb iskolai lövöldözés" típusú eseményekhez képest tényleg semmi, amit Attila elkövetett, és biztos vagyok benne, hogy vannak olyanok is, akik valamilyen furcsa (perverz?) büszkeséggel mesélik azóta is minden baráti összejövetelen, hogy ők bizony ott voltak az XY bankban, amikor azt a Viszkis kirabolta... Ugyanakkor azért megkérdezném azokat az alkalmazottakat, vagy éppen ártatlan ügyfeleket is, hogy milyen érzés volt a bank padlóján feküdni, miközben valaki egy pisztollyal hadonászott körülöttük. Nem tudom, ők is úgy érzik-e, hogy senkinek nem lett semmi baja... Hát, fizikailag valóban mindenki jól volt.  A másik pedig az, hogy a Viszkist folyamatosan Robin Hood-hoz meg Rózsa Sándorhoz hasonlítgatják, pedig legjobb tudomásom szerint az elrabolt pénzt nem osztotta szét, nem jótékonykodott, nem támogatta a szegényeket, legfeljebb az Erdélyben élő rokonainak vásárolt be hazautazásai előtt. Ezen kívül a megszerzett pénzt saját magára költötte, ételre-italra, szerencsejátékra, utazásokra és nőkre. Ez azért az én gondolataimban elég messze van a Robin Hood-féle eszméktől...
Azt viszont én is elismerem, hogy Ambrus Attilának van egy olyan kisugárzása, ami mindezek ellenére is képes elérni, hogy az emberek szimpatizáljanak vele.

És ami a tárgyalás után történt

A könyv és a film is elsősorban addig követi Ambrus Attila történetét, amíg a Viszkis balladája a közönség számára érdekes lehet, hiszen azért vált népszerűvé, azzal került az emberek érdeklődésének középpontjába, hogy mert lázadni az aktuális rendszer ellen, játszi könnyedséggel cselezte ki a rendőrséget. Életének ez a fejezete nagyjából véget is ért, amikor elfogták őt, és börtönbüntetésre ítélték. A könyv még néhány lezáró gondolat erejéig ír a börtönbe vonulás utáni időszakról is (a könyv megjelenéséig történt legfontosabb mozzanatokról), a filmnek ezt az időszakot már nyilvánvalóan nem volt szándéka, hogy bemutassa. Azonban - amilyen hülye vagyok - ez a része engem sokkal jobban érdekelne, hogy hogyan teltek el a börtönévek, milyen hatással voltak rá, a rácsok mögött mi késztette, mi ösztönözte őt arra, hogy érettségi bizonyítványt, később diplomát szerezzen, vagy hogy szakmát tanuljon. 

Emelem kalapom

A büntetés-végrehajtás rendszeréről sokan elég rossz véleménnyel vannak, mert tényleg igazságtalannak tűnik, hogy a rácsok mögött a fogvatartottaknak jobb dolguk és több lehetőségük van, mint sok egyszerű "kisembernek", akinek azon kell gondolkodnia, hogy az aprócska fizetéséből, esetleg nyugdíjából a számláit fizesse, vagy élelmet vegyen magának, de ez azt gondolom, hogy nem a büntetés-végrehajtás, hanem sokkal inkább az egész gazdaság, a minket körülvevő rendszer hibája, hogy sokaknak kell embertelen körülmények között megpróbálni boldogulni... Mindenesetre én mindenkit nagyon becsülök és tisztelek, aki a börtön adta lehetőségeket kihasználva azzal tölti a büntetését, hogy tanuljon, hogy képezze, fejlessze saját magát, aki törekszik arra, hogy ezt az időt valóban hasznosan töltse, hogy szabadulása után új életet kezdve, maga mögött hagyhassa a bűnöző-létet. Azt gondolom, hogy Ambrus Attila arra is nagyszerű példa, hogy a ballépések ellenére, azok után is élhet valaki teljes és értékes életet. Ha valamiért, akkor ezért biztosan érdekel Ambrus Attila története. Bízom benne, hogy valamikor eljön az az alkalom, ahol és amikor élőben is meg tudom őt hallgatni, és választ kaphatok a kérdéseimre.