Kreativitás, olvasás, zene, satöbbi - ahogyan a világot látom és megélem

Enci világa

Enci világa

Húszezer éjszakás kaland

Budapest Bár koncert a Vígszínházban

2015. január 11. - Enid66

Röviden és tömören: imádtam minden percét! Még sok ilyet szeretnék!

bb.jpgTermészetesen hosszabban kifejtve sem változik a véleményem - a koncert igazán szuper volt, és egy újabb maradandó élménnyel lett gazdagabb, aki ott volt vasárnap a Vígszínházban, a Budapest Bár koncertjein. A zenekar aktuális összetételéből egyedül Mező Misi hiányzott - a Rising Star miatt igazoltan volt távol. A koncert két részből állt, az énekesek legalább kétszer álltak színpadra, és voltak duettek is, így van, akire többször is sor került. Az este első felében egy kicsit a lassabb, líraibb dalok kerültek előtérbe, míg a második "felvonás" pörgősebb volt - ekkor már nagyon nehezemre esett egy helyben végigülni a koncertet, és nem csak azért, mert kicsit már elzsibbadtam...

Ha van negatívuma egy ilyen színházas koncertnek, akkor talán ez az, hogy ezt a két-három órát szépen, jólnevelten, egyhelyben ülve kell eltölteni, úgy, hogy legfeljebb hang nélkül lehet "énekelni" a dalokat, és hogy  az ember maximum ritmusra dobol a lábával, vagy szolidan ütemre mozgatja a fejét. Ettől függetlenül ennek is megvan az előnye és a varázsa, hiszen gyönyörű a környezet, és egy ilyen helyszínen valóban magvalósul az, hogy a Budapest Bár összehozza és összemossa a korosztályokat, az egészen kicsi gyerekektől kezdve a 70-80 éves nénikig minden korosztály képviselte magát. Mondjuk ez nem biztos, hogy megvalósulna egy szórakozóhelyen vagy egy fesztiválon...

Ami különösen tetszett a mai koncerten:

  • Nagyon vegyes volt a felhozatal a dalok tekintetében - minden albumról volt 1-2 dal, és azért most már bőven van miből válogatni (hat album megannyi, jobbnál jobb dala közül szinte lehetetlen megtippelni, hogy melyik hangzik majd el a koncerten).
  • Minden dal közben volt valami videókivetítés a háttérben - kimondottan az adott dalhoz "komponálva". Igaz, hogy a legtöbb esetben inkább csak hangulatok voltak, mint konkrét történetek, de a fekete-fehér fotók, vagy városképek, de csak a gomolygó füstöt ábrázoló felvételek is remekül egészítették ki a dalokat.
  • Természetesen a zenekart remek zenészek alkotják, de én azért is szeretem nagyon a Budapest Bárt, főleg amikor majd' teljes gárdával koncerteznek, mert sok számomra kedves énekes van ilyenkor jelen, és kaphatok egy újabb kis darab emléket az ő munkásságukból - ezeket pedig "elviszem magammal". Ha neveket is kell mondanom, mindenképp megemlíteném Kiss Tibit (Quimby), Lovasi Andrást (Kispál, Kiscsillag), Frenket (hiperkarma, Frenk), Kollár-Klemencz Lacit (Kistehén), Szűcs Krisztiánt (HS7), de a többiek is igazán jók! Mindenkinek megvan a saját, felismerhető és megkülönböztethető stílusa, nagyon különbözőek, de a Budapest Bár mégis egy egységes, kerek egész.
  • És hogy a zenészekről se feledkezzünk el - azontúl, hogy remek hátteret és alapot biztosítanak az énekeseknek, hihetetlen, hogy mit el nem tudnak játszani. Szerintem nem én vagyok az egyetlen, aki ezelőtt még soha nem hallotta a Taxi című film főcímzenéjét cigányzenekarra átdolgozva. Pedig fantasztikus! Ez egy korábbi videó, nagyjából három perctől keressétek a jól ismert dallamokat! Ugye, hogy ugye?! 

Azért arról sem tettem le, hogy eljussak egy olyan Budapest Bár koncertre is, ahol lehet mozogni, táncolni, nem csak székben ülve élvezni az előadásokat! (Tényleg, ezt is felírom az idei koncertes "bakancslistámra" - ezt veletek is tervezem ám megosztani!) 

A bejegyzés trackback címe:

https://encivilaga.blog.hu/api/trackback/id/tr437059917

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása