A Kistehén zenekar országos turnén mutatja be "Szomjas nők" című, tavaly év végén megjelent lemezét - ezen országjárás keretében Dunaújvárosban, a Galéria Jazz Klubban is felléptek Kollár-Klemecz Laciék. A koncert nagyon jó hangulatú volt, csupa energia és pörgés, csak éppen a tömeg hiányzott...
Bár az év eleji "bakancslistámon" nem szerepelt Kistehén-buli, hogy mindenképp meg kell ejtenem egy koncertet idén, de amikor láttam, hogy jönnek fellépni Dunaújvárosba, éreztem, hogy ott a helyem a Galériában. Jó előre be is szereztem a jegyet - de mint kiderült, felesleges volt ennyire sietni. Amikor megérkeztünk, a beléptetésnél még gyanúsan nagy köteg jegy várt az érkező koncertlátogatókra, a hely pedig szinte üres volt.
Sajnos az idő előrehaladtával sem nőtt túlzottan a tömeg, pedig nem egy hatalmas szórakozóhelyen voltunk. Aztán amikor elkezdődött a koncert és a húrok közé csaptak Kollár-Klemecz Laciék, szép lassan mindenki a színpad elé húzódott, és már nem lehetett kibírni tánc nélkül. A koncerten sorban megszólaltak az új lemez dalai (közülük a közönség már ismerheti a "Csak kiabálj"-t, vagy a "Milyen kár"-t), de mellettük hallhattunk régebbi kedvelt Kistehén-dalokat is, mint a "Ha sírok", vagy az "Elviszi a szél", de természetesen elhangzott az utóbbi időben legnagyobb slágernek számító "Ezt is elviszem magammal". Jó volt végre tombolni erre a számra - legutóbb, amikor élőben hallottam, éppen a Vígszínházban ültem a Budapest Bár koncertjén.
A hangulat egyébként remek volt, nagyon jó zenét csinálnak a srácok, hamar óriási tombolás alakult ki - igazán megérdemelték volna, hogy többen legyünk kíváncsiak rájuk. Ettől függetlenül én nagyon jól éreztem magam, abszolút pozitív élmény volt számomra ez a koncert, és csak megerősített abban, hogy nagyon szeretem Laci hangját, élőben még hatásosabb. Bízom benne, hogy EFOTT-on talán újra láthatom, hallhatom őket!
Aki pedig kihagyta a koncertet, sajnálhatja, de az új lemez anyagát itt mindenképpen hallgassa meg! A végére talán az is kiderül, hogy hol van az Adél... Vagy nem?!